Prológus

 Az éj sötét leple alatt mindenki idegennek tűnt, gázsprayt szorongatva lépkedtem a vizes aszfalton. Magas sarkaim tompa koppanásokat hagytak maguk után, mi igencsak idegesített. Hűvös levegő csapta meg a bőröm, szitkozódtam magamban a bőrkabát hiánya miatt. Fáradtan baktattam be iskolánk régimódi kapuján és ugyanilyen gyorsasággal sétáltam a monumentális fehér épület felé, min büszkén díszelgett a Rockledge felirat. A biztonsági őr unottan kérte el az irataimat, vontatott mozdulatokkal pillantott rájuk, majd adta vissza őket. Sietősen bólintott, tudatván -, bemehetek. Eleget tettem kérésének, tolni kezdtem az ajtót, mi nagy nehézségek árán ki is nyílt. Csuklómat masszírozva jártam a kihalt folyosón, hol elszórt cigi csikkeken, a szivárvány színeiben pompázó konfetti darabokon és üres sörös dobozokon kívül nem találtam mást. Régi, elcsépelt rock sláger pörgős dallama csapta meg a fülem az aula felől, talán kissé felszabadultabb hangulatban kullogtam arra, egy nyílászáró választott el az őrjöngő tömegtől. Tudtam, mire számíthatok, de ez még az én számításaimat is felülmúlta. Elszabadult a pokol. Mindenfelé részeg elsőévesek kecsegtették gyér tánctudásukat, a végzősök látszólag nem spóroltak az alkohollal… sem a chipsszel. Sokkal inkább hasonlított az egész egy egyetemi partihoz, mintsem egy gimis évnyitó bálhoz. Ezen gondolatok társaságában trappoltam le a lépcsőn, a színpadon elhelyezkedő sulifát kezdtem mustrálni. Az igazgató családias környezettel csalogatja ide a naiv tiniket, mindez talán ki is merül annyiban, hogy kartonból készített fán csüng minden taplókép… hm, igazán családias! Fülsüketítő sikongás hallatszott az italos pult felől, én pedig kíváncsiságomat megcsillogtatva odamentem. Mint kiderült, versenyt rendeztek ivászatból és Bonnie benevezett engem.

- Elő szülinapi ajándék, ajánlom, hogy megnyerd! – rebegtette gyönyörű, hosszú szempilláit, mire a közelemben lévő srácok azonnal felfigyeltek és nyál csorgatva bámulták őt. Szem forgatva fordultam a pult felé, igazából barátnőm mindig tudja, mi kell nekem. Nem jött rosszul az alkohol, egy hangos Mehet a menet!  kiáltás után könnyen gurítottam le két felest. A rövidital nehezen csúszott le kiszáradt torkomon -, végigégetve azt. Kétségbeesetten tekintettem körbe, sokak már megitták az eléjük tett adagot, így fintorogva ám, de lenyeltem a maradék kettőt. Pár másodperccel ezután sípszó fülsüketítő zaja csapta meg a fülem, majd a bírónak kikiáltott végzős srác szomorúan jelentette be, hogy Agatha Escanderian -, avagy az utolsó kiesett. A szőke lány ajkát biggyesztve állt fel a magas bárszékről, majd elveszett a tömegben.
Második menet! – kiáltotta a fiú, majd ezután elénk csúsztattak hat vodkát… töményen. Hatalmasat nyeltem, mielőtt az első pohár égető nedűt lehúztam, majd gondolkodás nélkül sikerült még kettőt. Ekkor már a fejembe szállt, az átlátszó ital bódító ízére vágytam és engedtem is a kísértésnek. Könnyen ittam meg a negyediket, majd az ötödiket is, mire az utolsóhoz értem, már röhögve tekintgettem versenytársaimra. Ismét sípszó hallatta magát, mi erősen fejbevágott, halántékomat masszírozva figyeltem, amint egy kigyúrt alak feláll, majd lassan elsétál. A harmadik menetben egy egész üveg whiskyt kellett elfogyasztanunk, a kihívás kissé megrémisztett, de némileg oldott hangulatban vágtam bele. Az aránylag gyengébb piának már az ízét sem éreztem, csupán szervezetem visított még egy kortyért. A kívántnál többet nyújtottam neki, az üveg aljára néztem. Mikor flakon tartalma a feléhez ért, émelyegtem. Már nem kívántam a barna löttyöt, ezért lecsaptam a pultra és nemes egyszerűséggel távoztam. Lassan botorkáltam az ismeretlen arcok között, majd magával sodort a zene hulláma, vadul táncoltam. Olyanná váltam, mint akiken egy órával ezelőtt nevettem. Egy férfi kapta el a kezem, majd a táncparkett felé vezetett. Vihogva követtem, odaérvén mögém állt és lassan mozogni kezdtünk. Magával vitt a zene, bódító, sötét érzés lett úrrá rajtam, ennyire még sosem voltam becsiccsentve. Fejemet rázva pásztáztam a tömeget, de körül vettek az idegenek. Dühösen másztam ki az ismeretlen srác kezei közül és a folyosó felé vettem az irányt. Szédelegve baktattam a mosdó felé, rögtön a legelsőbe besétáltam. Rettentően hányingerem volt, mégsem akart távozni a szervezetemből, ezért az udvar felé vettem az irányt, hogy rágyújtsak. Néhány szekrénybe belekapaszkodtam a hepehupás úton, de végül épségben kiértem az ajtó elé. Furcsállottam, hogy a biztonsági ember eltűnt, de nem törődtem vele. Könnyedén huppantam le a lépcső legfelső fokára, majd idegesen lehúztam lábaimról barna magassarkúmat, s egyszerű mozdulattal a legközelebb elhelyezkedő bokor felé dobtam. A meggyötört, kék dobozból kihalásztam egy cigarettát és a gyújtót is. A számhoz emeltem az apró fém tárgyat, mit Olaszországban vettem. Miután nagy nehézségek árán lángra kapott, ezzel égetve a fehér rúdban elhelyezkedő dohányt -, eldobtam. Mélyen szívtam bele nikotinbombába, mi méregként áradt szét fáradt testemben. Számmal o alakot formáltam, de az enyhe szellő miatt nem sikerült karikát fújnom a gyönyörű, fehér füstből, ezért az elszállt, s elveszett a sötétségben. Kissé megnyugodtam, egy gondolatfoszlány suhant át elmémben, miszerint haza kéne mennem, de ekkor megláttam egy férfit, ki felém közeledett. Részegen bátor voltam, megbabonázva bámultam a vékony alakot… kecses léptekkel járt, nem sokkal később mellettem termett. Nem szólalt meg, csupán leült és a távolba nézett. Érdeklődve mustráltam, közben tüdőztem, tekintetem elidőzött gyönyörű vonásain. Göndör fürtjei a homlokára omlottak, ádámcsutkája láthatóan mozgott, miközben nyelt. Felém nyúlt, nem értettem gesztusát. Néhány másodperc dermedten ülés után rájöttem, hogy a cigarettám kell neki. Eleget tettem kérésének, a kezébe nyomtam, s ő egy elégedett vigyor társaságában a szájához emelte, tüdőzött, majd eldobta.
- Nyálasan szívod a cigit – mély, rekedtes hangja úgy vágott belém, akár egy fejsze. Megijedtem tőle… nem tűnt rendes alaknak. Egy ártatlan mondata is mély megborzongással töltött el, rövides gondolatmenetemből a szorítása szakított ki. A vállamon pihentette hatalmas kezét, majd egyre durvábbá vált érintése. Magához húzott, pimasz félmosoly ült ki ajkaira, majd kinyitotta azt, mintha mondani szeretett volna valamit. – Úgy sajnálom, Emily… meg kell tennem – az utolsó szó kimondása után a másodperc tört része alatt az orromhoz nyomott egy bódító illatú rongyot. A következő képkocka, mire emlékszem, a hideg… hideg szél simogatta a bőröm, odalent is. Meztelenül voltam. Egy fájdalmas, szinte idegőrlő, forró döfés után csak a sötétség volt, mi megtöltötte előttem a világot...